Diófa Alapkezelő Zrt.

Céginformáció

Diófa Alapkezelő Zrt.

Diófa Alapkezelő Zrt.
CÉGTÖRTÉNET ÉS KÜLDETÉSÜNK

Cégünk a 2009-es alapítás óta tőke- és ingatlanpiaci ismereteinknek, sokszínű ügyfélkörünkből adódó tapasztalatainknak, valamint független, innovációra nyitott menedzsmentünknek köszönhetően a hazai vagyonkezelési szektor egyik legdinamikusabban fejlődő szereplőjévé vált, és több, mint 460 milliárd Forintos vagyont kezelünk intézményi és lakossági ügyfelek számára.

Ügyfeleink többségével hosszú évek óta szoros együttműködésben állunk, így esetükben sikerült kölcsönös BIZALMI viszonyt kialakítani, ami elengedhetetlen a hatékony vagyonkezeléshez. Az igények maximális kielégítése érdekében törekszünk a RUGALMAS ügyfélkiszolgálásra, ezért iparági kötöttségek nélkül, befektetőink elvárásait és lehetőségeit szem előtt tartva nyújtunk komplex, tailor-made megoldásokat. Hisszük, hogy az intézményi szereplők mellett a lakossági ügyfelek számára is az egyik legfontosabb érték a KISZÁMÍTHATÓ működés, ezért ennek megvalósítására az üzleti élet minden területén kiemelt figyelmet fordítunk.

Intézményi ügyfeleink elsősorban a pénztári és biztosítói piac független, vezető szereplői, melyekkel hosszú évek óta vagyunk együttműködésben. Az intézményi vagyonkezelés már a Diófa megalakulása óta a legfontosabb üzletág a cég működésében, amely egyaránt magába foglalja a klasszikus vagyonkezelési tevékenységet és a tailor-made (értékpapír és ingatlan) konstrukciókat.

Tőkeerős magyar tulajdonosi hátterünk lehetővé teszi, hogy az Alapkezelő a lakossági befektetési termékek piacán is jelen legyen. Befektetési alapjaink változatos kockázati és hozampotenciál mellett kínálnak az összes jelentős eszközosztályba befektetési lehetőséget, így széles termékpalettával tudjuk ellátni ügyfeleink befektetési jegy igényét.

Ügyfeleink magasabb szintű kiszolgálása érdekében 2014-ben elindítottuk Prémium Vagyonkezelési szolgáltatásunkat, amely megtakarításokkal rendelkező magánszemélyek számára teszi elérhetővé a fejlett piacokon már széles körben elterjedt diszkrecionális vagyonkezelést.

Befektetési tevékenységünk során kiemelt szerepet kap az ingatlanbefektetés. Több mint 114 milliárd Forint értékű ingatlanbefektetést kezelünk, köztük Magyarország 3. legnagyobb lakossági ingatlanalapját, a Magyar Posta Takarék Ingatlan Befektetési Alapot. Ingatlanportfóliónk részét képezik olyan exkluzív „A” kategóriás irodaházak, mint az Alkotás Point, a Green House, a V17, vagy az Infopark A, E és G épülete. Értékpapíralapjaink kiemelkedő hozamtermelő képességgel rendelkeznek, legsikeresebb termékeink többször is díjazásra kerültek a Privátbankár.hu Klasszis gálán. Mind ingatlan, mind értékpapír befektetési oldalon szakértői csapatunk széleskörű piaci tapasztalttal rendelkezik, mely biztosítékul szolgál a magas szintű és körültekintő befektetési tevékenységhez.

Diófa Alapkezelő Zrt. fejlesztései

Portfolio Ingatlan